Volvo Buses

MAGYARORSZÁG

Az előrelátó gondolkodás történelme

Svédországban 1927-ben alapították a Volvo vállalatot, és az első buszunk már egy évvel később kigördült az utakra. A cég a mindenki számára elérhető, biztonságos és hatékony személyszállítás jegyében kezdte meg munkáját. Azóta a Volvo folyamatosan a műszaki fejlődés élvonalában található, és évtizedek óta biztosan tartjuk pozíciónkat a világban a haszonjárműves szállítási technológiák vezetőjeként. 

 

1928
Megépült az első busz egy teherautó-alvázra.

 

1934
A Volvo egy új buszalvázat – B1 – mutatott be.

 

1945
A Volvo dízelmotor bemutatkozása.

 

1951
Bemutatkozott az első középmotoros alváz.

 

1957
A VISTA rajtja, ez a világ legnagyobb versenye a szervizek munkatársai számára.

 

1968
A Volvo Bus Division megalapítása önálló cégként.

 

1975
A gyorsforgalmú buszjárat (BRT) rendszerének kidolgozása, az első járművek leszállítása a brazíliai Curitiba városába.

 

A kilencvenes évek
Ezt az évtizedet a globális terjeszkedés határozta meg.

 

2003
Az I-Shift automatizált váltó bemutatkozása.

 

2004
Befejeződik a Prevost Car Inc. (a Nova Bus és Prevost márkák tulajdonosa) felvásárlása.

 

2008
Piacra kerülnek az első hibrid buszok.

 

2013
Az Euro 6-minősítésű motorcsalád bevezetése.

2014

Az UD márka premierje Indiában.
A Volvo 7900 Electric Hybrid bemutatkozása.

 

2015
Debütál a Volvo Dinamikus Kormányzás.

 

2016
A hibrid buszok indiai bemutatkozása.

 

2017
Üzembe áll az első Volvo 7900 Electric.

 

2018
A Volvo megmutatta egy önvezető elektromos busz képességeit.
Európában bemutatkozik a távolsági buszok új kínálata, a Volvo 9700 és 9900 típusok.

 

2019
A Volvo Electric Articulated premierje.

 

2020
Kibővített elektromos jellemzőket kap a Volvo teljes értékű hibridje, a Volvo 7900 S-Charge.

Szeretne többet megtudni?

Szeretné folytatni a párbeszédet? Kérjük, töltse ki a kapcsolatfelvételi űrlapot, és jelentkezünk Önnél.

Új járművek vásárlása Termékinformációk Szerviz és alkatrészek Pénzügyi Szolgáltatások Sajtó és média Karrier Képek és videók használata Hozzászólások a weboldal kapcsán Általános megjegyzések
Continue
Afganisztán Albánia Algéria Amerikai Szamoa Amerikai Virgin-szigetek Andorra Angola Anguilla Antarktisz Antigua és Barbuda Argentína Aruba Ausztria Ausztrália Az USA lakatlan külbirtokai Azerbajdzsán Bahama-szigetek Bahrein Banglades Barbados Belarusz Belgium Belize Benin Bermuda Bhután Bissau-Guinea Bolívia Bosznia-Hercegovina Botswana Bouvet-sziget Brazília Brit Indiai-óceáni Terület Brit Virgin-szigetek Brunei Bulgária Burkina Faso Burundi Chile Ciprus Comore-szigetek Cook-szigetek Costa Rica Csehország Csád Curaçao Dominika Dominikai Köztársaság Dzsibuti Dánia Dél-Korea Dél-Szudán Dél-afrikai Köztársaság Déli-Georgia és Déli-Sandwich-szigetek Ecuador Egyenlítői-Guinea Egyesült Arab Emírségek Egyesült Királyság Egyesült Államok Egyiptom Elefántcsontpart Eritrea Etiópia Falkland-szigetek Feröer szigetek Fidzsi Finnország Francia Déli Területek Francia Guyana Francia Polinézia Franciaország Fülöp-szigetek Gabon Gambia Ghána Gibraltár Grenada Grönland Grúzia Guadeloupe Guam Guatemala Guernsey Guinea Guyana Görögország Haiti Heard-sziget és McDonald-szigetek Holland Karib-térség Hollandia Honduras Hongkong KKT Horvátország India Indonézia Irak Irán Izland Izrael Jamaica Japán Jemen Jersey Jordánia Kajmán-szigetek Kambodzsa Kamerun Kanada Karácsony-sziget Katar Kazahsztán Kelet-Timor Kenya Kirgizisztán Kiribati Kolumbia Kongó – Brazzaville Kongó – Kinshasa Kuba Kuvait Kína Kókusz (Keeling)-szigetek Közép-afrikai Köztársaság Laosz Lengyelország Lesotho Lettország Libanon Libéria Liechtenstein Litvánia Luxemburg Líbia Madagaszkár Magyarország Makaó KKT Malajzia Malawi Maldív-szigetek Mali Man-sziget Marokkó Marshall-szigetek Martinique Mauritius Mauritánia Mayotte Mexikó Mianmar Mikronézia Moldova Monaco Mongólia Montenegró Montserrat Mozambik Málta Namíbia Nauru Nepál Nicaragua Niger Nigéria Niue Norfolk-sziget Norvégia Nyugat-Szahara Németország Olaszország Omán Oroszország Pakisztán Palau Palesztin Autonómia Panama Paraguay Peru Pitcairn-szigetek Portugália Puerto Rico Pápua Új-Guinea Románia Ruanda Réunion Saint Kitts és Nevis Saint Lucia Saint Martin Saint Vincent és a Grenadine-szigetek Saint-Barthélemy Saint-Pierre és Miquelon Salamon-szigetek Salvador San Marino Seychelle-szigetek Sierra Leone Sint Maarten Spanyolország Srí Lanka Suriname Svalbard és Jan Mayen Svájc Svédország Szamoa Szaúd-Arábia Szenegál Szent Ilona Szerbia Szingapúr Szlovákia Szlovénia Szomália Szudán Szváziföld Szíria São Tomé és Príncipe Tajvan Tanzánia Thaiföld Togo Tokelau Tonga Trinidad és Tobago Tunézia Turks- és Caicos-szigetek Tuvalu Tádzsikisztán Törökország Türkmenisztán Uganda Ukrajna Uruguay Vanuatu Vatikán Venezuela Vietnám Wallis és Futuna Zambia Zimbabwe Zöld-foki Köztársaság Åland-szigetek Észak-Korea Észak-Macedónia Északi Mariana-szigetek Észtország Írország Örményország Új-Kaledónia Új-Zéland Üzbegisztán

Adatvédelmi irányelvek *

Ha az adatvédelmi irányelvek jelölőnégyzetet bejelölve elküldi ezt az űrlapot, azzal engedélyezi a Volvo Group számára, hogy tárolja az Ön által megadott személyes adatokat, és felhasználja azokat a kérése feldolgozásához.
 

Adatvédelmi irányelvek és egyéb információk

Küldés